A tökéletlen is szerethető
Az világon semmi sem tökéletes. Ezt vagy elfogadjuk, vagy egész életünkben boldogtalanok leszünk. Lássuk be, hogy születésünk után nem sokkal a szüleink is rájöttek, hogy mi sem vagyunk tökéletesek, de elfogadtak, szeretnek és megtanítottak minket arra, hogy a tökéletlenségeinkből erényt kovácsoljunk, ha lehet:-) Anyánk igyekezett a rendelkezésére álló idő alatt a jobb tulajdonságainkat erősíteni és a rosszabbakat megnyirbálni.
Ha egy férfivel összeköltözöm (tehát már érdekel, megszerettem, elfogadtam) úgy kell, ahogy van a hibáival és a kicsinységeivel együtt. Olyannak kell, amilyennek anyukája és az élet nevelte.
Nem akarom megváltoztatni. Szeretem a hiányosságait is.
Ha megváltozna már nem lenne olyan, amilyennek megszerettem. Tehát, ha megváltozna másmilyen lenne, mint amilyen nekem kell.
Tény, hogy mindent nem lehet felmérni, modellezni és megtapasztalni az összeköltözés előtt.
Vannak tulajdonságok - mondják -, amik csak lakva derülnek ki. Alapvető tulajdonságok három hónapi intenzív együtt létezés alatt kiderülnek. Legalábbis a kardinális dolgok biztosan felszínre jönnek. Beszámítva, hogy az érdeklődés hullámzó lesz és lassan kissé laposodik is mind a két irányból, jól tervezhető az együttélés íve. A párkapcsolat fejlődik, egyre több tapasztalatot szerzünk egymásról, történnek dolgok egyre jobban, vagy egyre kevésbé szeretjük és tiszteljük egymást.
Aztán, egyszer csak valami megváltozik. Az az időpont, amikor valami olyasmi történik, ami még nem volt. Ezek nem kis történések, hanem meghatározó nagy dolgok (hozzátartozó halála, élettervek elvesztése, egészségi probléma, gyermek születése, esetleg egy váratlan szerelem....).
Ezt nem tudjuk korábban modellezni, tehát ekkor derül csak ki, hogy a párunk számunkra pontosan olyan, amilyen kell, vagy nem. Megváltozhat a viselkedése, a velünk való kapcsolata, a világnézete, a morális alapja, még az életvitele is.
Bevallom az életemben már kétszer kiderült, hogy nem "olyan". Nem néhány hét, vagy hónap, hanem évek, évtized múlva következett be valami, amit nem éltünk túl. Nem jött vissza az, akit megszerettem.
Ekkor kell szakítani, mert (már) nem "olyan", amilyen kell, mert másmilyen, mint amilyennek megszerettem.
Az "olyan" az nem pontosan meghatározható, de én pontosan tudom mik a számomra elengedhetetlen attribútumok.
Ilyen szituban nem használ a hiszti, sem a taktika, sem a manipulatív játszmázás. Ultimátum időpont tűzésével és ha ez nem segít akkor szakítás.
Megfontoltan, tiszteletben tartva a másikat és a gyermekeimet a család többi tagját.
Egyébként a manipuláció nem feltétlenül negatív dolog, hiszen a pedagógia erről szól.